Történetünk
Mindig is szerettem a horgolt táskákat. Jóval azelőtt, hogy hivatásommá tettem volna, jóval a Mirabelle előtt – amikor még kislány voltam, aki a földön ült a nagymamám mellett, és nézte, ahogy a horgolótűt forgatja az ujjai között, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne.
Nem az eredmény bűvölt el. Hanem az, hogy semmi sem volt, aztán néhány órával később valami lett. Egy fonal, ezerszer ismételt mozdulat, és megjelent egy tárgy. Nem gép, nem gyár: két kéz és nagyon sok türelem.
Miért a horgolás
A horgolt táska nem rejtőzik el. Minden szem, minden sor, minden hely látszik, ahol a fonal színt váltott. Nincs varrás, amely elfedne egy rövidítést, nincs ipari kidolgozás, amely elsimítaná a hibákat. Amit a kezében tart, az pontosan az elvégzett munka.
Ezért tértem vissza hozzá. Egy világban, ahol minden egyforma, ahol ugyanazt a táskát vesszük meg, mint több ezer másik ember, a horgolás megőriz egy ritka dolgot: hordozza annak nyomát, aki készítette.
Az idő a nyersanyag
Egy kis modell egy napot igényel. Egy válltáska kettőt-hármat. Nincs rövidítés: a fonal a kéz sebességével halad, nem a gépével. Nem megkötésként élem meg, hanem úgy, mint ami értéket ad a táskának. Ha tudjuk, hány óra van benne, másképp tesszük le egy asztalra.
A fonalakat egyenként választom ki – sűrű pamutok, amelyek megtartják formájukat, és a harmadik viselésre sem deformálódnak. A bőrök, láncok és zárak ezután jönnek, és modellenként párosítom őket. Semmit sem rendelek nagy tételben. Minden darabról külön döntök.
Mirabelle
A Mirabelle otthonunk egyik szobájában született, egy lámpával, egy asztallal és túl sok gombolyaggal. Ma is innen indul ki minden. A weboldalon látható fotókat mi magunk készítjük – ezért a háttér kicsit szürke, kicsit lágy: ez a mi műtermünk háttere, nem egy katalógusé.
Minden táska kézzel becsomagolva indul útnak otthonunkból. Ha egyszer a kezében tart egyet, pontosan tudni fogja, honnan jön, és hány órába telt. Ez minden, amit kívánok.
Köszönöm, hogy benézett.
— Mirabelle